Pontosan ez kellet nekem, felébredtem, végignéztem életem romjain, és mindenről ö jutott eszembe, reggel az első gondolat is ő volt. Megkaptam azt a késszúrást, ami betette a kiskaput nálam. Mazoizmusom eddig a pontig terjedt, ez volt az a határ, amit már nem bírtam elviselni. Ezennel vége. Most józanon, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem: soha többé!

És majd évek múlva, egy bosszúra alkalmas pillanatban, összetöröm, úgy ahogy ő engem. Happy end nem létezik. Mert csak egy szempontból jó a vég, másikból, másnak ez szörnyű, boldogság, ugyan csak mese. Egy kétórányi boldogság, nem az, főleg ha utána pocsékul érzed magad. Az intő jeleket, nem akarod észrevenni, el akarod hinni, hogy, működhet. De nem, nem és nem. Life is beautyful! Valóban szép, de tele van szenvedéssel, kudarccal, kínokkal. Annyi mindent megfogadtam, és képes voltam ezeket a dolgokat eldobni.

És most itt ülök, életem romjain, és próbáltam a kiutat keresni. És a romok, melyek ott fekszenek a padlón az ágyban a széken a táskában, eltakarításra várnak, de ez túl sokk lenne ma nekem. Majd az új holdfényénél fogom, rendbe tenni a kis életem. –most már értem miről beszélt Szabó Magda, pillanatnyi halál, én most ezt éltem át, de akkor, ha ez halál, létezik újjá születés, és én tudom, mikor fogok ezzel foglalkozni, két hét, ennyi lesz a gyógyulás, és utána új élet fog várni és ezt az időszakot eltemetem valahova nagyon mélyre… És a temetés gyöngyürü lesz, és az újjászületés még inkább. Mára legyen ennyi elég, én nem bírom tovább.