Ember tervezz meg van lőve a dolgokkal, aztán mégis minden jól alakul. Elindulsz, nyeregbe érzed magad, szépnek, okosnak, magabiztosnak és mindez csupán illúzió a képzeleted szüleménye. És amikor ott az a pont, meghallod, azokat a szavakat akkor minden összetörik egy perc alatt. Kezdődik azzal, hogy nulla közös jövő, majd, nem is kellesz te nekem annyira, sőt ott az a csaj, aki megmozgat, és az nem te vagy. Felszáll a rózsaszín köd, és a pasi már nem is olyan kedves, nem is olyan okos, nem is kell már annyira, és oké akkor most mit páráztál az egészen mi volt ez az egész hajcihő, hajhúzás, sminkelés, új cucc, olyan felső, amiből az egész melled kinn van. Azt hiszed minden oké, és amikor elmegy és megcsókolod, mert meg akarod csókolni, mert érezni akarod az izét, és minden porcikáját, akkor ismered fel a tényt, hogy te mégis kurvára bele vagy zúgva, és mégis, kedves, okos és tökéletes. És beleképzeled vagy igaz csak azért mondta azokat a dolgokat másik lányokról, mert te is az orra alá dörgölted az előző pasaidat. Azt hisszük el, amit akarunk.

 Ez a baj az elvárásokkal, mi kreáljuk őket és mi feleltetjük meg azoknak, akit választunk, elsiklunk az orbitális lólábak felett, amik kilógnak, nem vesszük észre, hogy sántít stb.

Rájövünk, hogy maguknak csináljuk a szart. És egyre mélyebbre süppedünk az álom és vágyak világában, aminek ha csak a fele lenne igaz, akkor boldogabbak lennénk. Vajon az pár óra boldogság megéri-e? Ez itt a kérdés, sokkal nagyobb, mint Hamlet kérdése és sokkal nagyobb akármilyen rejtélynél. Megérte? Igen meg! Kibasztam magammal? Igen kurvára.

Most mit kéne csinálnom? Valljak szint és kockáztassak vagy játsszak tovább a pár óra biztos boldogságért? Arra lennék kíváncsi mennyire meggyőző az a színjáték, amit előadok? Nyilvánvaló e mindenki számára persze az érintett személyt kivéve, hogy tetszeni akarok neki, odavagyok, és a fél karomat odaadnám csak, hogy ő is ezt érezze. És mennyivel lenne jobb, ha mástól kéne megtudnia?

 Ez is a játék része, ez nem női praktika, hanem női bizonytalanság. És ezt leplezek a játékainkkal. Mikor az hiszem, hogy én vagyok, aki irányít, rá kell jönnöm, hogy nem így van és ez is az illúzióm része volt, a játék része.

És mégis mi a faszt képzeltem? Lehetne belőle valami? Lófaszt, nincs is ibolya.