Jogosan teszem fel ezt a kérdés, valóban arra vágyunk, amit megfogalmazunk magunknak. Valóban azt akarjuk, vagy azt a karjuk, hogy azt lássa a világ döntéseink manifesztációjaként?
Ahogy a bölcsek mondják, az ágyban mind kurvák vagyunk! Elfelejtették mi van, ha nem is ágyban csináljuk? Akkor még nagyobb ribancok lennénk? Viccet félretéve. Mit is akarunk, pasit, akivel együtt vagyunk, szeretjük egymást (bár én ezt kétlem, hogy létezik, hogy szeretni egymást őszintén érdekek nélkül), vagy mindig mással ágyba bújni, mással flörtölni, önigazolást keresni? Tulajdon képen szerintem az állandó pasinkban is egy fajta önigazolást keresünk. Csak a szakítás után nehéz visszaszállni a nyeregbe, mert mi nők hajlamosak vagyunk túlmisztifikálni egy párkapcsolatot és egy szakítást világ végeként megélni. Bár azt hiszem egyes férfiak is így vannak ezzel? A hazaság, pár keresés célja hogy találjunk valakit, aki tanúja az életünknek, és nem legyünk egyedül? Ehhez mért kell feltelenül férfi nő kapcsolat? A sex miatt? Nem hiszem, hiszen a hazaságok nagy részében az nincs testi kapcsolat a csak KB az első 20 évben. Akkor mért tartunk ki a választott párunk mellet? Sőt ha életre szól társ a végcél, akkor tizenévesen mért keresgélünk, mért akarunk minden áron barátot? Ez ösztön lenne, mint az állatoknál, hiszen neki is mindig más párjuk van? Nem hiszem, csupán szárnypróbálgatás, jó rendben akkor mért veszsük olyan komolyan? Most látom, hogy igaza volt anyámnak (bosszantó hogy neki mindig igaza van) tényleg nem olyan fontos ez, nekem is sikerült túl értékelni az első évfordulót. Akkor még minden jó volt, és onnan kezdett romlani a dolog. Akkor kellett volna erősnek lenni, mikor feldagadt szemekkel ordítottam a pasimnak hogy takarodjon az életemből, és a koleszos nevelőtanárral a WC ajtóba beszélgetünk erről, neki volt igaza ki kellet volna adni akkor az útját, de akkor még hittem a szeretet erejében. Néztem, ahogy a parkban a szél fújta az őszi falleveleket, kedves Peti barátommal beszélgettünk, és akkor rossz döntést hozam, borzasztó rosszat. Megmenthettem volna magamat másfélévnyi szenvedéstől és plusz 15 kilótól. De akkor lehet, hogy arra vágytam. Már nem vagyok biztos benne. Hogy valóban a pasira vágytam nem a tökéletes kapcsolatunkra. Soha senki nem tudódott annyira kiborítani, mint ő. Rettenetesen haragszom rá, de 2,5 év az 2,5 év, nehéz megszabadulni tőle. Szeretem, és az nem múlik el. Szeretném, ha béke lenne köztünk, de hát ez még korai az ő részéről…
És most mire vágyok? Rettegek a gondolától, hogy valaki végig tipor rajtam újra ugyanúgy, viszont vágyok az állandóra. Sehogy se jó, és végül majd engedelmeskedek az ösztönnek, mert az ész nem győzhet örökké. És egy újabb borzasztó kapcsolatban végzem. Vagy egy kapcsolatban, ami nem is nevezhető annak. Megfogalmaztam mire vágyok ésszel és szívvel egyaránt. És a kettőből gyúrtam egy elegyet, de az valóban az igazi vágyam, és elérhető-e?
Nem tudom, de majd kiderül….
